Köszönjük, hogy érdeklődik cégünknél viszonteladói lehetőségek iránt.

Itt szeretnénk tájékoztatni, hogy minden olyan cég partnerünk lehet, azaz nagykereskedelmi áron vásárolhat, amely tevékenysége során informatikai eszközöket továbbértékesít, vagy szolgáltatásában ilyen eszközöket üzemeltet, nagyobb volumenben.

A regisztráció menete:

Kérjük, küldje el az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre:

a  Cégbejegyző végzés, illetve ha azóta változás történt egy aktuális cégkivonat másolatát

az  Aláírási címpéldány másolatát,

valamint  elérhetőségüket, kapcsolattartók neveit, funkcióit (e-mail cím, telefonszám).

Ezután adategyeztetés céljából rövid időn belül felkeresük Önt, megbeszéljük az esetleges kérdéseket, és viszonteladói szerződésünk kétoldalú aláírása után már fel is tudjuk venni megrendeléseit.

Fizetési kondíciónk új partnerek esetén készpénzes vagy előre átutalásos, ettől eltérni egy kialakuló jó együttműködés után lehetőség van, de az minden esetben egyedi, személyes megbeszélést igényel, a pénzügyi beszámolók áttekintése mellett.

Mi magunk, valamint szerződött partnereink hivatalos minősítésében bízva vállalkozhatunk sikerrel homogén vagy kevert platformú hálózatok tejes körű tervezésére és kivitelezésére: mind a felhasználói, mind a kiszolgáló rendszer terén ügyfeleink elvárásainak és a szakmai követelményeknek egyaránt megfelelni képes megoldások felhasználásával építjük meg és helyezzük üzembe berendezéseinket.

Fokozott figyelmet fordítunk a jogtiszta szoftverek használatára. Ennek érdekében folyamatosan tájékoztatjuk ügyfeleinket ilyen irányú lehetőségeikről és kötelességeikről, segítünk a legmegfelelőbb megoldás megtalálásában. Az OEM és egyéb szoftverek forgalmazása is állandó tényezője tevékenységünknek.